Országos Elsősegélynyújtó Verseny
2026. 09. 15.

Szeptember 11-12-én rendezték meg a Magyar Vöröskereszt által szervezett Országos Elsősegélynyújtó Verseny döntőjét Debrecenben. 

Iskolánk csapatát a következő diákok alkották: Barina Lilla 12.c, Csincsák Lili 12.a, Mihalik Gábor 12.b, Sipos Gréta 12.c, Várnagy Nimród Zsolt 12.a.

A verseny ünnepélyes megnyitóval kezdődött Debrecen főterén, majd a csapatoknak változatos feladatokat kellett megoldaniuk az állomásokon. Az ötórás verseny végére mindenki nagyon fáradt volt a folyamatos odafigyelés és koncentráció miatt. Ízelítő a feladatokból:

Illegális zombipartyt szerveznek a romos és lezárt mozi épületébe helyi fiatalok, akik élőhalottnak öltöztek, sminkelték be magukat. A buli közben változatos tudatmódosítószereket is fogyasztottak, melyet rossz minőségű üveg pipában hevítettek.  A pipa felrobban, parázs is elszabadult és a tűz gyorsan terjedni kezdett.  Az ellátókkal a mozin kívül találkoznak, már kimenekültek a veszélyes épületből. A sérült - Idegen test az arcban, B sérült - Nagy égés, C sérült - Módosult tudat és bokasérülés
 
A szituáció során két káresemény egymástól függetlenül, de közel egy időben történik. A téren fent deszkások és rolleresek gyakorolnak trükköket bármilyen védőfelszerelés nélkül. Eközben a parkolóban egy testvérpár szeretne a színházi előadás után elindulni, de a sofőr ismeretlen okokból eszméletét veszti a sofőr ülésben, a testvére a második percben ér fel az ellátókhoz. A sérült - Nyílt könyök- és állkapocs törés, B sérült - Nagy felületű horzsolás, C sérült - Halott, D sérült - Pánik
 

Esküvői párfotózás történik a templom hátsó kertjében. A fotóst és az ifjú párt kíséri egy koszorúslány is, aki valójában féltékeny a menyasszonyra, ettől eleve szorongó és szuicid gondolatai is vannak. A program során egy méhcsípés indítja be a láncreakciót, a menyasszony allergiás rohamot kap, a vőlegény elájul, a fotós félrenyel, a koszorúslány pedig teljesen lefagy a történtek hatására. A sérült - Anafilaxia, B sérült - Ájulás, C sérült - Cukorbeteg + szuicid, D sérült - Légúti idegentest

Piaci kofák összeszólalkoznak, majd a vita tettlegességig fajul. A dulakodás során előkerült egy kés is, az egyik árusnak nyílt hasi sérülése keletkezik. Az ellátók kiérkezése előtt azonban a helyszínre már kiért a piac biztonsági őre is, aki a késelőt határozott ütéssel a földre küldte. A késelő orrtöréssel, kezdetben magánál van, majd eszméletlenül fekszik a földön. (tehát a szituáció biztonságos) Egy gyanútlan vásárló közben szeretne elmenekülni a helyszínről, de a dulakodás közben szétdobált paradicsom levén megcsúszott. A sérült - Nyílt hasi, B sérült - Eszméletlen + orrtörött, C sérült - Csuklótörött + kézfej zúzódik, D sérült - Ál gerincsérült (nem az)
 

Ketten utaznak egy nagyteljesítményű elektromos rolleren, akik a Városház utcán szabálytalanul áthajtva szeretnék rövidíteni az útjukat. Nem veszik viszont észre a parkoló autók közül előlépő gyalogost. A sofőr bukósisakot visel, előre esik és a kormány megnyomja a hasát, amin hematoma keletkezik, és amit fájlal. Utasa nem visel bukósisakot, így ő koponyasérülést szenved, és később egy görcsroham után belehal a sérüléseibe. A gyalogost elütötték, combcsonttörést szenvedett. A sérült - Tompa hasi,  B sérült - Koponyatörött + halott, C sérült - Combcsont törött

A sétányra kitelepült egy újjonnan megnyílt étterem, hogy ezzel népszerűsítsék magukat. A program keretében bográcsban főztek az egybegyűlteknek, ami sok-sok embert csődített össze, külföldieket is. A gázpalackot hibásan szerelték össze, így az felrobbant. A sérült - Középső koponyaalapi törés, eszméletlen, B sérült - Hasi nyársalás(bent van), belső vérzés, sokk, C sérült - Idegen test a homlokban, D sérült - Repesz a mellkasban (PTX), E sérült - Halott, F sérült - 2-3 fokú égés, G sérült - 2 fokú égés, H sérült - Szemsérült

 

Szombaton volt az ünnepélyes eredményhirdetés a debreceni sportcsarnokban. Csapatunk 16. helyezést ért el az országos döntőn. Gratulálunk a csapatnak!

Kiss Ildikó

/sites/default/files/styles/tartalom_kep/public/2026-09/1000013189.jpg?h=d8e670ae&itok=VGZ7o5vU
Submitted by kiss.ildiko on