Krónika
Diákjaink, és az őket kísérő szülők és tanárok idén is az ausztriai Wolfsberg környékén síeltek.
Február 23-án, hétfőn a 12.a és 12.b osztályok Tamásiné Suba Adrienne tanárnő, valamint Fazekas József és Nagy Attila SchP osztályfőnökök kíséretében látogatást tettek a Magyar Nemzeti Bankb
A Kecskeméti Ifjúsági Otthon gitáriskola hallgatóinak koncertjén vehettek részt alsós diákjaink. A zenés matinéra a Katona József Könyvtárban került sor.
Úgy tűnik, hogy egy rövid időre visszatért a tél. A hóesés megvidámítja egy-egy pillantra iskolai életünket.
Február 13-án,
pénteken délután tartották farsangi délutánjukat a felsősök. A jókedvért a 7.
A 9. b az őszi budapesti közös program után most Kecskeméten fogadta a szegedi karolinás kilencedikeseket.
Több kép az osztály oldalán.
A szalagavató szentmisével kezdődött, melynek keretében Nagy Attila SchP of. megáldotta a szalagokat.