Beküldés ideje
Beküldés ideje
Bővebb beszámoló később.

A helyezettek névsora:

Az 1989-ben újjálapított 118. sz. Cserkészcsapat 2009-ben huszadik évébe lépett.
Bővebb beszámoló hamarosan.
A Piarista Diákszövetség Kecskeméti Tagozatának baráti összejövetelét tartottuk "Úrihögybe", ahol a tucatnyi öregdiák mellett az iskolavezetés is képviseltette magát.
Pál Imre sakkedző keddenként tartott sakkszakkört: ennek a sorozatnak volt a zárórendezvénye és mintegy megkoronázása a sakkszimultán, amelynek során a mester tanítványaival, valamint több más, a sakk
A váci Piarista Iskola diákszínpada Váradi Ágnes tanárnő vezetésével immár harmadszor vendégszerepelt nálunk. Idén Cervantes "Don Quijote" c. színművét adták elő a hallgatóság nagy tetszésére.