Beküldés ideje
Beküldés ideje

 

Országos döntőbe jutott a gimnáziumi fiú és leány kézilabda csapatunk

 

Nemzetközi kézilabda tornán vett részt a Piarista Gimnázium fiú és leány csapata

 

Április 2-án nagycsütörtökön az utolsó vacsora ünneplésével kezdődött, április 4-én nagyszombaton a feltámadás ünneplése utáni agapéval fejeződött be a piarista húsvét.

Az egyházmegyei hittanversenyen sikeresen szerepeltek diákjaink:

Zeneterápiás foglalkozás a fejlesztőszobában

 

A sétánk a Cukor utcából indult, ahol először megismerkedhetünk a cukorkák, illetve csokoládé történetével. Egy kézműves boltban megismerhettük, hogyan készül a cukorka, nyalóka.

Bogár-Szabó Mihály harmadikos diákunk a Zrínyi Ilona Matematikaverseny országos döntőjén 2015. április 3-án Pécsett bronzérmet vehetett át.

Március 30-án Dóbiás Péter Népek zenéje c. műsorát hallgattuk meg óvodánkban.

Március 30-tól április 1-ig lezajlott a 11 partner iskola és a kecskeméti Piarista Iskola természettudomyányos tanárainak a továbbképzése.

Március 25-én nyílt nap keretében megmutattuk magunkat az érdeklődőknek. Nagy örömünkre sokan voltak kíváncsiak óvodánkra.

Március 27-én meghívást kaptunk a Pálmácska Óvodába, hogy együtt hívogassák a gyerekek a kikeletet.

28 kisgyermek vette a bátorságot, hogy kiálljon a nagyközönség elé.