Krónika
A Czollner téri telephelyen megkezdődött a C épület egyik szárnyának átalakítása a bontási munkálatokkal.
Idén is lelkes ötödikes diákokkal gyarapodott a felsős ministráns szakkör. A korábbi évek idősebb ministránsaival együtt kb. 15-en járnak a kedd délutánonként tartott gyűlésekre.
Ötödik osztályos tanulóink a hagyományoknak megfelelően ebben a tanévben is részt vettek az erdei iskola programsorozaton.
" Istennek dicsőség, egymásnak segítség!"- ez az új kiállítás mottója, amely gróf Széchenyi Ödön a " tüzes pasa" és társai tiszteletére nyílt, szeptember 20-n a Cifrapalotában.
Az ősz első napján fergeteges grill-partyt rendezett a 2.a osztály Úrihegyben. Öt helyen felállított grillező "standokon" készültek a finomabbnál-finomabb ételek.
Szeptember 21-én tartotta idei alakuló ülését a Szülői Munkaközösség. A napirenden a tisztújítás, iskolai szabályzatok véleményezése és az iskolai élettel kapcsolatos aktuális kérdések voltak.
Az első féléves dupla fizikaórák keretében lehetőségünk nyílik néhány fizika tanórát az Öveges Diáklaborban tananyaghoz kötődő kísérletezéssel tölteni.
Hétfőn a 6.a osztály az Öveges Diáklaborban kezdte a hetet.
A kecskeméti katolikus iskolák közös ifjúsági szentmiséjén vettünk részt a Nagytemplomban.
Érik a szőlő, hajlik a vessző..." és ha már megérett, ideje szüretelni! A Pitypang csoportos gyerekek szeptember harmadik hetében a szüreti népszokásokkal, hagyományokkal ismerkedtek.