Hirdetések
Nyolcadikosaink ballagásának napjára virágdíszbe öltözött az iskola épülete,
hála a hetedikes diákok szorgoskodásának.
Az utolsó tanítási héten a 4-7. évfolyamos osztályaink meglátogatták a Ward Mária Leánygimnázium épületeit. Ismerkedtek azokkal a terekkel, ahol a jövő tanévben fognak tanulni.
A néhány héttel korábbi bemutató után kiderült, hogy az 5.b-s gyerekek teljesen odavannak a terápiás kutyákért.
Jézus Szívének ünnepén a szeretet szimbolikus kifejezéseképp ötödikes diákjaink apró, maguk csomagolta ajándékkal lepték meg a járó-kelőket Kecskemét főterén és az idős embereket a
Idei évben megyénk talán kevésbé ismert látványosságait tekintettük
meg egy szemnek és szájnak egyaránt sokat nyújtó kirándulással.
Akadályversenyt, haditechnikai bemutatót, illetve egy felejthetetlen
napot tudhatnak maguk mögött a piarista iskola felső tagozatos diákjai,
hiszen Honvédelmi Napot szervezett a
Kedves Szülők,
kérjük, amennyiben gyermekük 4-7. évfolyamos most nálunk, június végéig töltsék ki az itt elérhető kérdőívet! A kitöltéssel a jövő tanév szervezését segítik.
Búcsúzó 8.b-s diákjaink kedves műsorral és szép ajándékokkal köszönték meg tanáraiknak oktató és nevelői munkáját.