Krónika
Március 13-17-ig viszonoztuk a nagykárolyi Kalazanci Szent József Iskolaközpont diákjainak őszi látogatását.
Az ünnepi megemlékezés elején Kozicz János igh. úr fejtegette március 15-ike jelentőségét, aktualitását.
Kósáné Stábel Gabriella tanító néni vezetésével az alsós diákok szebbnél szebb versek elmondásával késztették csodálatra a hallgatóságot, a jelenlévő szülőket, tanítókat és tanárokat.
Diákjaink, és az őket kísérő szülők és tanárok idén is az ausztriai Wolfsberg környékén síeltek.
Február 23-án, hétfőn a 12.a és 12.b osztályok Tamásiné Suba Adrienne tanárnő, valamint Fazekas József és Nagy Attila SchP osztályfőnökök kíséretében látogatást tettek a Magyar Nemzeti Bankb