A Bátaszéki verseny kivételével mindegyik versenyre az iskolai nevezés határideje szept. 27. XXIX. ZRÍNYI ILONA MATEMATIKAVERSENY
Szülői értekezlettel egybekötött családi napot tartottunk Úrihegyben. A kellemesen nyárias időben a gyerekek fogócskáztak, labdáztak, tollasoztak, a szülők pedig főzés közben beszélgettek.
Augusztus utolsó napján tartottuk a nevelőtestületi nyitó konferenciát.
A tanévre való felkészülés és Kalazanci Szent József ünnepe alkalmából, a Piarista Rend megalapításának 400 éves évfordulójára emlékezve nevelőtestületi lelki napon vettünk részt.
Az iskolai és kollégiumi pedagógusok a tanévre való készülés keretében kétnapos tréninget tartottak. A program középpontjában az együttműködés, a közös tanulási folyamat megélése volt.
Öt angol szakos kollégánk vett részt videokonferencián az argentíniai Cordoba piarista iskolájának tanáraival.
- a hirdetés már nem aktuális - állásainkat mindig meghirdetjük a www.egyhaziallas.hu oldalon. 
Tisztelt Szülők!
Az 118. sz. Kalazancius Cserkészcsapat nyári csapattábora az idén a VIII. cserkészkerület csapataival közösen, az Apostagon megrendezésre került VIII. Kerületi Nagytáborában volt.
A nyáron az iskola titkárságán (Piaristák tere 5.) ügyeletet tartunk szerdánként 9-12 óráig.
a felső tagozatra keresünk munkatársat
A június 19-21-ig tartó nyári túra tábor helyszíne Vác volt, a Piarista Gimnázium kollégiumában szálltunk meg.