A felső tagozatosok tanévzáró ünnepségére június 22., csütörtök délután került sor. A Te Deum-os hálaadó szentmisét Nagy Attila SchP igazgató mondta.
Felső tagozatos ministránsok évadzáró táborozását tartottuk Tiszaugon, a piarista csónakháznál. Programjaink voltak:
Június 16-án, pénteken 17 órakor a Piarista Templomban tanárok, szülők, rokonok, ismerősök fogadták a búcsúmisére érkező 8.a, 8.b és 8.c osztályosokat és végzős diákjaink osztályfőnökeit: Galikné B
Kedves Diákjaink, Kedves Szülők, Családok!
- az állást időközben betöltöttük - állásainkat mindig meghirdetjük a www.egyhaziallas.hu portálon. Oktatástechnikusi állás
Remek hangulatú családi napot szervezett a 8.b osztály. A Méntelek határában lévő Potyka-tónál találkoztak a végzős diákok, szüleik, testvéreik, tanáraik.
A Katona József Gimnázium idén először hirdette meg a városi Francia Nyelvi Feladatmegoldó Versenyt, melyen 8. osztályos diákjaink is részt vettek.
Zánka a strandkézilabda Diákolimpia országos döntő
Az erdei iskola harmadik, befejező programjaként az Arborétumban töltöttünk el hat órát a másik két ötödik osztállyal közösen.
A húsvét után beköszöntő tél miatt júniusra halasztottuk az erdei iskola második napját. 6-án a Kiskunsági Nemzeti Parkban a fülöpházi buckákhoz látogattunk.
 Május 25-én lánycsapatunk, május 29-én pedig fiúcsapatunk idei utolsó Bozsik Kupa fordulójára került sor.